(A hazai médiáról van szó, a másik, a távoli, vágyaink egyre kevésbé titokzatos tárgya már megtette.  - Erre még visszatérek.)

Persze született már cikk az Index tech-tudomány rovatában (első felvonás , második felvonás), mások a Magyar Narancs cikkére esküsznek, hogy csak a legtöbbet emlegetett írásokra hivatkozzak.  Az Index, vagy a Narancs azonban az efféle témák „természetes élőhelyei”, ahol nagyjából azok érik el őket, akik egyébként is affinitást mutatnak irányukba. 

Sokkal érdekesebb, mi történik akkor, ha a web 2.0 valami teljesen idegen helyen, például Kossuth rádió  szombat délutáni  Tizenhat óra műsorában bukkan fel.. Hát, most ez történt, az internetes történések iránt egyre inkább érdeklődő Bihari Ágnes a Sperla Ervin álnéven bemutatkozó Sest és a Szántó Balázsként bemutatkozó Szántó Balázst faggatta. (Ha megbirkózol a Rádió felhasználóbarátnak csak nagy jóindulattal nevezhető honlapjával, meghallgathatod az adást, gyengébb idegzetűeknek a szöveges összefoglalót tanulmányozhatják.

A webkettő iránti felfokozott érdeklődést mutatja, hogy az erősen a  média 1.0-ban gyökeredző  IT-Business   (Vogel Burda) is elérkezettnek látta az időt, hogy klubösszejövetelt  szenteljen a témának.

A „célcsoport”, vagyis a témában járatlan, de az újra nyitott üzletemberek ugyan egyéb elfoglaltságuk miatt  csak mérsékelt számban képviseltették magukat viszont Szekfű Balázs és a rendezvényt „bravúros beugrással” megmentő Bőgel György sok érdekes dolgot mondtak. Nem kezdték el magyarázni, mi is az a Wikipedia, vagy a MySpace, hanem egy szinttel feljebb emelkedve, néha egymással is vitatkozva beszéltek a hálózatok természetéről és az internetes gazdaság alakulásáról.

Jellemző, hogy  a bevezető előadások után  kialakuló vita központi témája az iWiW volt, a web.2.0 vállalati alkalmazásainak kérdése épp csak érintőlegesen (vállalati blogok) merültek fel.

Kíváncsian várom, milyen anyagot sikerül majd Kelenhegyi Péternek kihoznia mindebből! Addig is mindenkinek melegen ajánlom a BusinessWeek Web 2.0 Corporate America Spinning  című összeállítását. Ebben tulajdonképpen minden benne van., amit egy vállalati döntéshozónak tudnia kell(ene) a témáról.