A napokban valaki valahol (itt?, egy másik blog hozzászólójaként?) kérdezte, hogy tulajdonképpen miért éri meg látszólag normális embereknek azzal tölteniük drága idejüket, hogy ingyen, homályos céllal, nehezen definiálható közönségnek blogot írjnak?
Általános, tudományos értékű választ sajnos nem tudok adni. Elmondhatom viszont saját tapasztalataimat.
Amikor 2004. júliusában belevágtam, csak arra gondoltam, hogy elég sok szakmai cikket, tanulmányt futok át, ezekből ritkán tudok valamicskét cikként is „eladni”, közben pedig biztosan vannak mások is, akiket érdekelnek ezek a dolgok. (Próbálkoztam korábban több szakmai levelezőlistán is „beszélgetni” az online újságírásról, az internetes tartalomról, de ott ez sehogy sem jött ez össze.)
Az e-média blog (a mostani Médiablog előde) lassan elindult, olvasgatták, néhányan hozzá is szólogattak, hivatkoztak rá, vagyis elkezdett működni.
Blogom másfél évig a Freeblogon futott. Sok-sok órát töltöttem „anyaggyűjtéssel” - a „blogolási kényszer" miatt rendszeresebben, mint korábban - , írással, levelezéssel… Ingyen.
Pontosabban: Pénzt nem kaptam a blogolásért, viszont megismertem sok új embert (amiből logikusan következik, hogy ők is megismertek engem), egyre gyakrabban hivatkoztak a blogomra, többször meghívtak a „régi médiába”, rendezvényekre, beszélgetésekre – vagyis szinte észrevétlenül, szépen gyarapodott a "kapcsolati tőkém".
Egyszer csak azon vettem észre magam, hogy csupa olyan munkám van, amikhez közvetlenül, vagy közvetve a blogomnak, a blognak köszönhetőnek megismert új ismerősöknek, a bloggal szerzett (el)ismertségnek köszönhetően jutottam hozzá.
Azt hiszem, azt itt felvázolt történet nem egyedi, sok hasonlót olvastam a weben. Blogokban.
(Létezik persze a blogolás hasznosságának egy általánosabb megközelítése is: „Kelly [a Wired főszerkesztője] szerint miközben mindenfélét beadunk a „közösbe” egy óriási méretű számítógépet építünk. Impozáns méretei mellett ma még elég kezdetleges, de szépen fejlődik a kicsike. Mi minden esetre minden linkkel, minden kereséssel a Gép mesterséges intelligenciáját tanítjuk.” – írtam valamikor az e-média blogban.)
RSS 