Nem a politikáról lesz szó.
Az utóbbi hetekben többször is írtam róla, hogy a Népszabadságnál újabban nagyon figyelik a blogoszférát. Vagyis annak egy kis darabkáját: Gyurcsány Ferenc blogját.

A május 12-i számban két egymással szemközti oldalon egyenesen két cikk is foglalkozik vele. Ferencz Gábor a Blogüzenetek „Totó szőrétől” Kissingerig címmel az objektív újságírás jegyében foglalja össze azt, amit a művelt (de a blogvilágtól kellő távolságot tartó) polgárnak tudnia kell a témáról.

A szemközti oldalon Nagy N. Péter Csapdák című vezércikkébenmeg ezt olvasom: „A blog nagy őszinteséget ígérő műfaj. Azt gondolom ugyanakkor, hogy nem bennem van a hiba, amikor egy blogbejegyzés kapcsán a lehető legfinomabb politikai üzeneteket próbálom kifejteni az intimforma szövegből. Az ellentmondás nyilvánvaló. A kampány forgatagában indított miniszterelnöki blog hiteles és vonzó volt. Sokat adott hozzá ahhoz, ami elhangzott. Egy különleges eszközzel a rokonszenv új gyűrűjét vonta Gyurcsány köré. Nehéz lehet abbahagyni, s ezzel kampányeszközzé lefokozni azt, ami ha netán annak indult is, sokkal többé vált.

Csakhogy csapdává alakul az, ami védett öböl volt. Aki politikai információt keres - mi mást egy miniszterelnöktől? -, a dolgok normális menete szerint itt csak üzenetet kaphatna, mert azért az mégsem lenne helyes, ha napi intim orbáni Vigadóvá, az egyoldalú politikai közlések fórumává válna a személyes napló. A legnagyobb őszinteség mellett sem maradna igaz.”

Hiába olvasgatja Nagy N. Péter szorgalmasan Gyurcsány blogját, ha fogalma sincs a blogolás lényegéről. (A blog nem ELŐADÁS, hanem BESZÉLGETÉS.) Hiába moderálják erőteljesen Gyurcsány blogját, a moderálatlan válaszok ott vannak a blogoszférában: a Gyurcsány-bloggal foglalkozó bloggerek bejegyzéseiben.

Mennyire lehet őszinte egy politikus-blogger (vezérigazgató-blogger)? Mikor ütköznek a politikai / üzleti érdekek a közlésvággyal? Mikor válik egy blog az információk visszatartása miatt érdektelenné?

„Érthető hát az információs "blogád", de nem sokáig tartható.” – írja a Népszabadság vezércikkírója. Kedves blogoszfére, lehúzhatod a redőnyt!