A napokban a Blogter diadaljelentésben adta a világ tudtára, hogy a Median (Webaudit.hu) mérései szerint az olvasószámban és lapletöltésben egyaránt sikerült megelőznie versenytársait. „ Ezzel négy hónap alatt sikerült igazi "blogos fellegvárrá" alakulnunk, ahogy a Heti Válasz anno a kritikájában már megírta rólunk.”
Van ebben a közleményben némi pontatlanság, hiszen a Webaudit adatai csupán az egyedi látogatók (UV = unique visitors) és a megkezdett oldalletöltések (PI = page impressions) számát mutatják, amiből azt tudjuk meg, hogy hányan kattintottak az oldalra, de semmit sem derül ki arról, hogy valójában ott mit és mennyi ideig is csinálnak. (Nem teljesen korrekt a versenytársakkal való összehasonlítás sem. A Blogter az alkalmazott struktúra következtében azonos látogatószám és azonos számú megnézett bejegyzés esetén eleve nagyobb oldalletöltés értéket generál, mint például a Freeblog. Az oldalletöltések száma közvetlenül tehát nem alkalmas az összehasonlításra.)
„A Blogter Szellemi Vezetői és Csapata” - ők írták alá a közleményt – ugyan számokat nem adtak meg, az egyik hozzászóló hivatkozik az Index veszprémi kiadásában megjelent interjúra. Ebben Doransky (a Blogter szakmai vezetője) napi 50.000-80.000 egyedi látogatóról és 150.000 – 200.000 oldalletöltésről beszél. Az interjúból az is kiderül, hogy a Blogteren jelenleg „közel 8.000 blog fut.”
Aki látott már közelebbről webes forgalomelemző szoftvert az tudja, hogy nagyon sok adatból kezd csak összeállni az a kép, de azért ebből a két, kiragadott adatból is kiderül ez-az.
A megadott számok szerint 1 egyedi látogatóra kb. 2,5 oldalletöltés jut, ami nagyjából azt jelenti, hogy a Blogter címlapjából indulva minden második olvasó jut el valamelyik bejegyzés „belsejéig”. - komolyabb tartalomfogyasztásra ez nem elegendő A Webauditot böngészve jó látszik, hogy a „komolyabb” tartalomszolgáltatóknál egy látogatóra 10-30 oldalletöltés esik.
Nem ismerem a pontos adatokat, de feltételezem, hogy az aktív, legalább kétnaponta frissülő blogok száma a Blogter rendszerében nem lehet több, mint az összes blog fele. Ha a 200.000 oldalletöltés a 4000 blog között egyenletesen oszlana meg, akkor egy blogra 50 PI jutna, ami aztán tovább osztódik a friss és a korábbi bejegyzések között.
A látogatói figyelem persze nem így működik Az „Olvass” listáról kiderül, hogy a „pornósok” "erotikus-" & "bulvárblogok" pörgetik a legjobban a számlálót, aztán ott vannak a Blogter kiemelt „sztárjai”, a maradék figyelem jut a többieknek.
Nem kukacoskodásról van itt szó. A kérdés az, hogy a blogszolgáltatóként innovatív és sikeres Blogter eredeti szándékai szerint képes-e megjelenni tartalomszolgáltatóként is, fel tudja-e venni a versenyt a hagyományos médiacégekkel? Véleményem szerint ma még nem.
Bár a Blogteren kétség kívül felbukkantak értékes és érdekes tartalmak, mint „blogmédia” még nem képes a „hagyományos” online tartalomszolgáltatóknál megszokott - gyakran kevesellt - „információsűrűség” előállítására .
Ahogy ez már több vitában is felmerült, nálunk ma még kevés a a blogot, mint publikációs közeget tudatosan választó „szakblogger. A közéleti és politikai témával foglalkozók többsége leginkább a hagyományos médiából szerzett információk újraforgalmazásával foglalkozik. A hazai blogoszféra inkább társasági tér, mint információforrás.
A kérdés tehát az, hogy a bloggerek között megjelennek-e majd a primer információkkal rendelkező szerzők, hogy mikor lesz ez és hogy a Blogteren teszik-e majd ezt?
Coach, founded in New York in 1941, was Initially operate by six leather artisans as the family workshop,they committed to pursuit of quality and innovation. Today, as the celebration of the 70th anniversary of the birth of the Coach classic American style, Coach Outlet are pleased to announce the launch of new luxury glassesseries, the series of Coach Outlet Online is made united to the world's leading fashion eyewear maker Luxottica adhering to Coach relentless pursuit of high quality and fashion design, and integration of innovative technology andnew materials, showing the unique shape and salient features of the brand perfectly.Coach Outlet Online Store offer many Coach Sunglasses Outlet .The elegant and innovative design combines the trendy shape such as round, cateye-shaped and oversized shape, the use of tailor-made acetate material, and a better visual effect after the HD processing. Each with a uniquely designed logo to be ornamented, the use of metal inlay, laser engraving technology or unique shape of the hardware device to show the elegant details. For example, the product in the Coach Outlet Store the Kissing C, ouch on the large luxury Natasha sunglasses, other iconic decorations, the gloves specially designed, and the diamond iconic logo engraved on each one. You can find more New arrivals in the product in the Coach Outlet Official Site.
I love this post, thanks for sharing!! In addition, I would like to introduce you to a hairdressing salon tools, I think you will like it.
Cheap Air Max
http://www.buyairmaxnike.com/specials.html
Buy Nike Air Max
http://www.buyairmaxnike.com
hogy válság van. Mintha a boltos azért panaszkodna, hogy nem veszem a mellette lévő parkban szedett füvet
good blog,thanks for your sharing,it's good for our life.
III.
|
2006. április 10. 15:44
|
a blogter címlapjával szeritem nem az a baj, hogy áttekinthetetlen, hanem az, hogy a ráépülő rendszer a publicista vért hozza elő mindenkiből. és hát ami megy para-kovácsnak, az nem megy igen sokaknak. és akkor még visszafogottan fogalmaztam.
kattintgat egy ideig az ember egyre fogyó bizalommal, de egy idő után rájön, hogy ezer esetből 999 tökéletesen felesleges volt.
prospero: megértem, hogy NEM könnyű. Mégis, nekem, öregedő "konzervatív"-nak áttekinthetetlen az első oldal. Vegyük a mostani (10:27) első oldalt. Vezető címek: Zámbó Jimmy, Szőke András, Kispál
A serpa "Friss"-ben 10 cím ebből 4 "politika", azaz választás, a többi sem igazán érdekes (számomra) pl. megemlékezés a Gödör-ről.
Szóval, hiányzik a "papírforma": külföld, belföld, sport, kalendárium (történelem, megemlékezés) stb.
Valahogy (számomra) a Blogtér alapján nehéz eldönteni, hogy valójában "mit akarnak, miről is írnak, beszélnek a bloggerek"? Ez valahogy nem az a "civil újságírás", amiről pollner regél és álmodik. Például az árvízről is (biztos) lehetne egy szép csokrot összeállítani, ki hogyan élte át, éli meg. Mint csinált vagy nem csinált a falu, a polgármester stb. (esetleg képekkel) - nagyon reális és drámai tudósítást lehetne összehozni. De van egyáltalán elég ilyen jellegű blog?
Szóval, nem látom a mainstream elleni mainstream-et. ;-)
Igen, Pollner jól látja... nem könnyű kísérlet ez. Egyébként nem teljesen értem miért vagytok ennyire szkeptikusak a blog és a hagyományos médiaversenyében. Félénken nem lehet semmit megnyerni.
Külföldön számos üzleti történés (akvizció) igazolja, hogy már erre megy a világ. Persze az, hogy ide mikor és hogyan gyűrűzik be az Tőletek is függ...
Pocakos: Nem akarpk még méylebben belemenni a "blogterológiába", de a főoldalt nézegetve és a bloggerek véleméynét olvasgatva úgy tűnik, hogy a Blogter legnagyobb baja, hogy valahol félúton vannak a kiválasztott szerkesztők által szerkesztett címlap és a közösségi szerkesztés között. (Most a kétfajta szerkesztési elv hátrányai összegződnek.)
Lehet, hogy (megint) rosszkor és rossz helyen szólalok meg. Számomra a Blogter kezd átláthatatlanná válni. A vezérblogot mi alapján válogatjátok ki? No meg a többit is. Nincs különbség friss hír és friss blog között. Azaz csak beérkezési sorrend, - aztán az ömlesztett anyagokból addig látható, amíg "le nem pereg".
Hogy hazabeszéljek. Tegnap - kb. három órával a neten való megjelenése után! - már kitettem Simonyi űrrepülését. A kereső.hu szerint az első hír a "hivatalos" neten ma délelőtt 10:23-kor jelent meg. Vagy a Blogtér-nél nem a gyorsaság a fontos? Különben mintha egy kicsit most túl lenne politizálva, a legtöbb anyag a választással kapcsolatos - vagy (számomra) érdektelen témák, "énblog"-ok. Tudom, a társaság érdeklődési köre különböző, de valahogy a Blogtér nem az igazi.
Persze lehet, hogy csak én vagyok béna, és nem tudom rendesen kezelni. Például a bloggerek neve alapján hogyan ill. hol lehet a blogra rátalálni? Hiszen sokszor csak a tag nicknevét ismerem, nem pedig a blogja címét.
Bocs, hogy ilyen hosszúra sikeredett.
critics: A "véleményem szerint" és a "ma még" azt kívánja érzékeltetni, hogy ez itt az én véleményem, nem pedig örök érvényű kinyilatkoztatás:-)
Igazad van az "általános információszolgáltatás" kategóriában a blogok nem versenyképesek, viszont nagyon jók lehetnek egy-egy szűkebb ("niche") területen.
másik: "speciális szakértelemmel rendelkező szakemberek kezdik névtelenségbe burkolózva blogon nyomni a tuttit" - Nem tudom, hogy nálunk lesz-e ilyen, másutt már sok szakterületen (jogászok, orvosok, közgazdászok stb. között - működik) Természeteseb nem névtelenül, hanem saját névvel. Lehet, hogy Mo. ehhez túl kicsi, lehet,hogy nálunk egy-egy szakma képviselői más formában tartják egymással a kapcsolatot, lehet, hogy nálunk az információk ilyen nyílt megosztása nem megy. Nem tudom.
"Véleményem szerint ma még nem."
Nem mered leírni a a "véleményem szerint" és "ma még" szócskák nélkül? egy sima NEM túlzott felelősségvállalás lenne, vagy megbántanád vele a hozzád közel állókat? A hagyományos médiacégekkel még külföldön sem veszik fel a versenyt, nem hogy itthon... szóval ez mindenképpen távoli jövő, ha egyáltalán jövő...
"Inkább az a jelenség aggaszt, hogy az egyik legnagyobb hazai hírmédium kezdett el anyagokat "lelopni","
Melyik?
Én nem vagyok a perspektívákat illetően ennyire optimista. A közéleti blogok kvázi publicisztika funkciót töltenek be - ui. sok újságíró blogol, aki nem publicista, de legalább így szeretné kipróbálni magát.
A műfaji kihívás mellett nyomós érv, hogy blogjában így olyan szempontok szerint írhat meg dolgokat, történeteket, jelenségeket, melyeket munkaadója nem tolerál.
Jogos elvárás a primer forrásból származó eredeti történetek feltűnése, de ezt a "profiban" újságíró bloggerek etikai okok miatt nem teljesíthetik: első a kenyéradó gazda, utána a saját buli.
Az első nyilvánosságban jelen nem lévő közéleti-politizáló bloggerek csekély száma - én pl. egyről sem tudok - alapján nem várható, hogy fél év múlva áttörés legyen e téren. Egy közéleti-politizáló blog felfuttatása és tartalommal megtöltése sok munkával járó és általános tájékozottságot feltételező foglalatosság. A "profi" újságíró bloggerek tkp. másodhasznosítók, de amit sokan remélnek, hogy majd fontos helyen lévő és speciális szakértelemmel rendelkező szakemberek kezdik névtelenségbe burkolózva blogon nyomni a tuttit, szerintem ábránd. Az okok: félelem, hogy kiderül, a nyilvános kiszivárogtatás hagyományának gyengesége, meg az, hogy egy-két érdekesebb történet köré önálló blogot kreálni macerásabb, mint megkeresni egy újságírót.
Persze, én most nagyon szűken értelmeztem a lehetőségeket, tessenek tágítani....
ee: Ajaj, belezavarodtam. Javítom.
ee
|
2006. április 3. 14:10
|
A megadott számok szerint 1 egyedi
látogatóra kb. 2,5 oldalletöltés jut, ami
nagyjából azt jelenti, hogy a Blogter
címlapjából indulva minden második olvasó
jut el valamelyik bejegyzés „belsejéig”
Ezt milyen következtetés alapján?
ja és bocs, Pollner kérdésére: igen, lesznek olyan bloggerek akikre a hagyományos médiumok is hivatkoznak majd, ez szerintem még egy félév
Főleg a post végén felvetett szakmai kérdésekre szeretnék reagálni. Nevezetesen hiszünk benne, hogy a hagyományos média kontra blog versenyben tudunk zászló vivők lenni.
Sajnos megjelent a Pollner által copy-past jelenségnek nevezett hírátvételi gyakorlat nálunk is. nem arról beszélek, hogy a blogger reagál vagy véleményez egy médiából származó hírt, hiszen ettől az még lehet az ő primér infoja, ha erős a szubjektív elem benne. Én mint olvasó úgyis fogom tudni, hogy nem XY blogger járt a sajtótájon, de őszintén ez olvasóként nem is érdekel...
Inkább az a jelenség aggaszt, hogy az egyik legnagyobb hazai hírmédium kezdett el anyagokat "lelopni", átvenni az egyik primér forrásunkból, a Jövőnézőből. Szóval látjuk, hogy a médiamunkatársak a napi betevőt immár a blogforrásokban is keresik...
hmmm, erről mi a véleményetek?