„A Civil Rádiózásért Alapítvány Rádió és weblog a tanítási gyakorlatban címmel ötnapos ingyenes képzést szervez a felnőttoktatásban dolgozó pedagógusok és szakemberek számára. Az Európai Bizottság Socrates/Grundtvig programjának támogatásával létrejött projekt oktatási tervét nemzetközi csapat állította össze. Ennek munkájában a már említett alapítvány mellett részt vettek a Freiburgi Pedagógiai Intézet, a skót Fresh Air Radio, az osztrák Radio Orange és Polycollege, valamint a Szabad Rádiók Magyarországi Szervezetének munkatársai is” - olvasom a Népszabadságban.
Szerintem az alap- és középfokú oktatásban működő tanárok tömeges felvilágosítására is nagy szükség lenne, különben áthidalhatatlan szakadék keletkezik a digitális technikákban otthonosan mozgó gyerekek és a többnyire digitális analfabéta tanárok között.
Természetesen ráférne némi továbbképzés a legtöbb szerkesztőségre is. A hagyományos szerkesztőségekben dolgozó újságírók közül sokan vannak, akiknek fogalmuk sincs az internetes információgyűjtésről, a munkájukat könnyítő alapvető eszközök használatáról. (Erre még a miénknél jóval fejlettebb szakmai országokban is szükség van. Jól bizonyítja ezt a Poynter Online Web Tips sorozatának töretlen sikere.
Ráférne egy kis továbbképzés a Civil Rádió munkatársaira is. Komoly kihívást jelent honlapjukon megtalálni az újságban ismertetett továbbképzésről szóló információkat.
gyuzsu
|
2006. június 11. 09:23
|
ha nem is gyakori, de magam pl. írok tanárblogot.
üdv
jan
|
2006. április 27. 11:54
|
Az elmúlt évben ráálltam arra, hogy oktatással kapcsolatos blogokat keressek, eddig hetet sikerült találni. Némelyik nagyon aktív. A honlapunkról (aula.info.hu) ezek elérhetők. Lehet nézni.
Kelt
|
2006. április 24. 16:07
|
Pas:
Kobak.org - nem tanításról szól, egy ideje érdekes matematikai problémák se voltak, de kétségkívül tanár írja, és néha reflektál is a tanításra.
Bakura:
Ha lehet, akor még rosszabb. Kérdezz meg pár információs társadalomban élő egyetemistát a netről és a lehetőségekről.
Tényleg.. valaki esetleg ismer egy tanár-blogot? Vagy kishazánkban az ilyen már theoretikailag is képtelenség?
pollner
|
2006. április 21. 20:17
|
Magától nem. Lehet, hogy a "mai fiatalok" közül oskan be tudják kapcsolni a számítógépet, tudnak zenét letölteni és/vagy játszani, de nem biztos, hogy tudják információszerzésr/megosztásra is használni az internetet.
30 éven belül ez a probléma is megoldódik...
pollner
|
2006. április 21. 15:40
|
Ha nem rosszabb. Próbáltam udvariasan fogalmazni.
bakura
|
2006. április 21. 14:24
|
"Természetesen ráférne némi továbbképzés a legtöbb szerkesztőségre is. A hagyományos szerkesztőségekben dolgozó újságírók közül sokan vannak, akiknek fogalmuk sincs az internetes információgyűjtésről, a munkájukat könnyítő alapvető eszközök használatáról."
Ennyire rossz lenne a helyzet?