Csepeli György informatikai államtitkár blogot indított. (Kampányidőszakban nincs ebben semmi különös, legfeljebb az, hogy ezt nyilvános blogszolgáltatónál tette.)
Engem ugyan jobban érdekelt volna Dr. Csepeli György, az információs társadalom jelenségeit kutató szobatudós (saját minősítése) blogja, de hát tudomásul veszem, hogy „a helyzet fokozódik”, most ezt kell nyomni.
Lehet, hogy a tudós Csepeli tudja, mire való és hogyan működik egy blog, de a politikus Csepelinek láthatóan fogalma sincs erről. Egyszerűen ide ömlesztett minden elfekvő anyagot (finoman fogalmaztam) - rettenetes az egész.
Egyébkén – ahogy ez a blogból is kiderül - a tudós Csepeli egyik szakterülete a politikai kommunikáció. Eszemben sincs vitatni hozzáértését, de azt hiszem, ez eddigi bejegyzések leginkább az elmélet és a gyakorlat szétválását példázzák.
Frissítés (02.27. este) Mint azt az (MTI nyomán) Főbérlőm is világgá kürtőlte: Lamperth Mónika is blogot indított. Mit is írhatnék róla? A Cavintonnak nem kell aggódnia hogy elhappolja az olvasótáborát. (Gyurcsánynak sem.) Csepeli blogja automatikusan felértékelődött...
Coach, founded in New York in 1941, was Initially operate by six leather artisans as the family workshop,they committed to pursuit of quality and innovation. Today, as the celebration of the 70th anniversary of the birth of the Coach classic American style, Coach Outlet are pleased to announce the launch of new luxury glassesseries, the series of Coach Outlet Online is made united to the world's leading fashion eyewear maker Luxottica adhering to Coach relentless pursuit of high quality and fashion design, and integration of innovative technology andnew materials, showing the unique shape and salient features of the brand perfectly.Coach Outlet Online Store offer many Coach Sunglasses Outlet .The elegant and innovative design combines the trendy shape such as round, cateye-shaped and oversized shape, the use of tailor-made acetate material, and a better visual effect after the HD processing. Each with a uniquely designed logo to be ornamented, the use of metal inlay, laser engraving technology or unique shape of the hardware device to show the elegant details. For example, the product in the Coach Outlet Store the Kissing C, ouch on the large luxury Natasha sunglasses, other iconic decorations, the gloves specially designed, and the diamond iconic logo engraved on each one. You can find more New arrivals in the product in the Coach Outlet Official Site.
I love this post, thanks for sharing!! In addition, I would like to introduce you to a hairdressing salon tools, I think you will like it.
Cheap Air Max
http://www.buyairmaxnike.com/specials.html
Buy Nike Air Max
http://www.buyairmaxnike.com
hogy válság van. Mintha a boltos azért panaszkodna, hogy nem veszem a mellette lévő parkban szedett füvet
good blog,thanks for your sharing,it's good for our life.
Pocakos
|
2006. február 28. 10:25
|
Azt hiszem, ezek a politikusi "magán"blogok - ha megmaradnak és állandósulnak - vissza fogják szorítani a pletya-bulvárt. Hitelesebbnek tűnik számomra egy Gyurcsány vagy Lamperth blog, mint bármely jóértesült Intim Pista - legyen az akár az index.hu is. Akkor lesz szép világ, ha a "csinytevéseket" (pl. karambol) előbb tudja meg az ember (elsőkézből!) ezekből a blogokból, mint a lapokból. Nekem pl. nagyon tetszett, ahogy Ferkó elmagyarázta miért ápr.5-re tette a vitát OV-vel. Ibolyka is sokkal jobban jött volna ki "eltűnéséből", ha blogjában (ha volna) előre megírta volna mire is készül. Az már más kérdés, hogy ezek a politikusi magánblogok mennyire őszinték, és mennyire irányítottak.
A legszebb, hogy ezeknél a frissítéseknél nem feledkezik meg frissíteni az időt is. Így állandóan ott szerepel az épp frissülő blogok között. Az olvasottsága meg nő, mivel szem előtt van. A kérdés, hogy így megtalálja-e a célközönségét?
Nem kötözködésképpen, de semmi elfekvő anyagot nem láttam. Bedobták a mélyvízbe, és most elmondja, hogy mit szeretne, csak ezt nagyon odavetve teszi.
Konkrétan nem lenne kedved, Csepelitől függetlenül, összefoglalni, hogy milyennek kell(ene) lennie egy jó politikai blognak, szerinted?
Érdekes Csepeli blogja, az már biztos. Főleg, hogy egy poszt van, és azt frissíti folyamatosan... Bár hogy ebbe mi a jó, nem látom át.