A múlt héten hevenyészett számokat adtam itt közre. A Népszabadság szombati számában olvastam egy cikket, ami további adalékokkal szolgálhat:
A Sport21 egyetlen száma sem jelent meg eddig, 120 újságírójának eddig egy fillért sem fizetett, a szép nagy szerkesztőségét a ki nem fizetett bérleti díj miatt bezárták…
„Az éves bérköltség és a közterhek elérik a hárommilliárd forintot. A lapkiadás teljes költségei megközelítik majd az évi hétmilliárdot. Ebből az értékesítés (még ha 40-50 ezer példányt számolunk is, ami induló évben nagyon magas) visszahozhat 1,3 milliárdot, a hirdetés pedig, ha kiemelkedően jól dolgozik minden szervezőnk, a kiadói menedzsmentet és a befektetőcsoport majdani egyéb érdekeltségeit is beleértve, kipótolhatja azt hárommilliárdig. A hevenyészett mérleg: közel négymilliárdos mínusz” - kalkulál Tölgyes Péter, a lap alapítója.
A lap (hagyományos, nyomtatott lapról van szó) bevételeiből optimális esetben kijön tehát az újságírók bére. (Szó sincs tehát az előállítási és terjesztési költségekről. ) Egy online lapnak lényegesen alacsonyabbak a bevételei. Következtetés: Nagyon elszánt befektető kell egy ilyen vállalkozáshoz.
Jómagam is csináltam már pár interjút, de többször találkoztam az interjúalany "túlkapásaival" (imádják például felturbózni az általuk elmondottakat vagy politikai maszlagot is keverni bele olyankor, amikor szándékosan kerültük az ilyen jellegű kérdéseket), mint a szerkesztők indokolatlan, eredeti mondandót megbolygató belenyúlásaival.
If you buy coursework help at experiences custom writing company, it will mean that you are going to get high marks.
You may ask if it's not a cheating to ask: " write my essay ". I argue that is a natural stuff to use custom completing services to get your academic purposes.
There're numbers of blocks along the academic career building way. However, the buy an essay service was created to assist students with custom term papers composing.
Search engine optimization work supposes to be not very easy and only forum posting services or backlinks submission corporations will do all really good! There's not a reason to do such work by your own!
A különös az, hogy a Női lapozó, ami szintén Origó, ha jól tudom, cikkei alatt van hozzászólási lehetőség. Ezt teljesen külön csapat csinálja vajon?
L . a . nouvelle série RAY-BAN Lunettes décrit l . a . split de marque magnifique sports activity à travers le type traditionnel. L'inspiration nouvelle pregnancy de lunettes de soleil des années 1980, remplie avec une atmosphère jeune intéressante et vivante.
Lunettes Ray-Ban 310/F/S any une plaque circulaire de l . a . grande taille du cercle avant de l . a . branche du miroir intégré RAY : BAR boutons décoratifs en valeur le type tendance. Ce type n'est pas seulement disponible dans des couleurs classiques, ful compris l . a . couleur Havane profonde avec des lentilles marron et noir avec les verres gris et couleurs à l . a . function aussi à choisir, ful compris rouge avec verres bruns et violets avec des lentilles gris dégradé.
L . a . diffusion apparition de lunettes de soleil des femmes, RAY-BAN atmosphère 311/F/S rétro, à l'extérieur des divisions de miroir orné d'une belle forme de coeur rivet. Cette rempli de l'injection des lunettes de soleil type Put Fine art ont une variété de couleurs, ful compris violet avec verres marron, noir brillant avec verres gris, couleur bare avec not objectif de brun et havane avec des verres bruns.
Avez-vous déjà european union l'expérience des vacances d'été dans the monde entier? Il n'y the aucun souci au sujet des vêtements que the tronc de l'emballage?, ralph lauren, the printemps et l'été 2012 los angeles collecte des femmes put vous aider à résoudre ce problème! Parce que, ralph lauren, une supply d'inspiration put cette saison, s'avère être l'un necklace los angeles période de vacances d'été s'avère être sur the stage autour des filles du monde.
United nations sweat-shirt lâche sur the dos de "l'Amérique", inch, the révélé united nations petit solution, ralph lauren, the journey des filles dans the monde entier the commencé aux États-Unis. Free, pantalons deb 'exercice confortables, veste maillot, faire los angeles jupe couture ancienne denim, et dégage united nations design distinctive américaine décontractée. Journey autour du monde naturel et, finalement, coutumes ethniques ainsi que du corps: l'Inde tie-dye embarcation une expérience belle couleur riche, Rajasthan broderie traditionnelle ajouté united nations magnifique, exotique raffinée.
L'ensemble des denim jeans sont ralph lauren, marque chaque saison super-bélier d'un seul produit, s'avère être l'équipement de bottom de los angeles visit du monde. The pendage de los angeles couleur, motifs géométriques, d'impression, faire de los angeles couture ancienne, de couleur claire de lavage et l'impression du design, même python... ralph lauren2012 printemps et d'été des denim jeans et des astuces étonnantes, surplombe caractéristiques. Bathrobe de broderie durante strass, bathrobe noire oblique, décoré avec des sangles métalliques, hauts talons, s'avère être prête à voyager aux rendez-vous ou united nations dîner put l'ensemble des imprévus. Corps, âme, il doit être the même sur los angeles path, il must-have put amener ceux-ci journey autour du monde, durante commençant immédiatement!
Some guys do not know just about an opportunity to tell " help my essay. Nevertheless, It is reasonable to take all advantages that life gives us.
My only goal at this website is to get acquainted with students who are hired by the famous paper writing service. I am very tired of writing papers permanently!
Maybe this is fine, but I found a more appropriate method. Just buy Psychology essay at essay writing service. I was very pleased with the outcome, I have not been graded on this yet still i have the absolute confidence that I will get a good grade
I had a dream to start my business, but I did not earn enough of cash to do that. Thank God my mate advised to take the credit loans. Thence I took the consolidation loans and made real my old dream.
Jelenleg ez a nagyképességü Tölgyesi a kapcsolat.hu gyurcsányportálon osztja az igét a becsületről, szocialista közerkölcsökről. Irjátok már meg Gyurcsánynak, mekkora giliszta ez a ...nicknevén Támasz.www.kapcsolat .hu
Tp
|
2009. augusztus 7. 09:12
|
Indulunk!
Lajos! Ne várj semmire, egymásra mutogat a vezetőség. Szekeres az ártatlan, már a mi oldalunkon áll, haha, ősszel még a seggét akarta szétrúgni annak aki fenyegeti a Tölgyest. Tölgyes lenyúlta a Havasi feleségét, miközben mi 130-an!! a padlóra kerültünk. Erre van esze, meg a sok hazugságra, "jön a pénzes postás", utalnak éjjel Ausztráliából...stb. Ez az ember tudja,hogy őt nem lehet felellőségre vonni!!!! A Havasi kell majd a balhét elvigye. Nekünk meg meg kell szerezni a papírjainkat, mert még pocsékabb évünk jön!
Már január vége van, és még mindig se pénz, se a beígért kártérítés, se felmondólevél, se semmi. Csak ígérgetés. Mindig új és új időpont.
meddig tart még?
Lajos
http://hvg.hu/hvgfriss/2006.51-52/200651-52HVGFriss211.aspx
tihamer
|
2006. december 25. 20:29
|
Fortanusz!Berzsu! Ezeket a hazug, tróger(nem lehet enyhébb jelzőket aggatni rájuk!) embereket be kell perelni! Egy rohadt vasat nem kap senki, de nem szabad engedni hogy mégegyszer beszivassanak vkit, mert ezek a műmájerek most becsődöltetik az Inventort, majd létrehoznak megint egy röhelyes alaptőkéjű kft.-ét ahol újra akarják kezdeni az egészet! Egszisztenciálisan, morálisan tönkreveretek több tucat családot, a heti hazugságokkal ellehetetlenítettek minden olyat aki bízott bennük. Nem a bosszú vezérel, hanem az a tudat, hogy teljesen kisemmiztek lelkileg, anyagilag 130 embert!!!! Ezt nem lehet annyiban hagyni!!!!
berzsu
|
2006. december 25. 18:39
|
Hasonló véleményen vagyok, mint "Fortunatusz". Vannak az újságírókon kívül emberek, akiket szintén lehetetlen helyzetbe hozott ez a hónapok óta tartó hitegetés (korrektorok, tördelők, beírók). Nekünk ki nyújt segítséget? Közülünk is sokan a biztos állásukat hagyták ott, és új munkalehetőséget szinte lehetetlen találni!
Kellemes Karácsonyt! Már így a megsemmisítő levél után. Vagy ez is csak KAMUduma? 8 hónap a "sitten" és ennyi volt, a mai nappal befejeződött.
A MÚOSZ segítségével csak 1 bibi van : "... MÚOSZ-tag újságíróknak jogi képviseletet ajánl..."
És aki történetesen nem az? A többségnek kell perre mennie, nem egyéneknek, de a többség nem ismeri egymást, ez is az összeesküvés része lehetett. Szép volt!
tihamér
|
2006. december 22. 19:12
|
jómagam is áldozata vagyok a páratlan médiaSUCknak, a biztos állásomat hagytam ott a Sport21-es álomszerződés miatt, ami végülis rémálomszerződéssé avanzsálódott.
Leirhatatlan hogy mennyi kettétört egzisztencia, mennyi csődbement család szárad a lap alapítói lelkén, ha lélekről lehet egyáltalán beszélni...
gabika
|
2006. december 13. 22:55
|
Azért az biztató, hogy a MUOSZ-nál is olvassák a Népszabit... Jobb későn reagálni, mint soha.
"Segítséget ajánl a Sport21 munkatársainak a MÚOSZ
2006. december 13. szerda, 22:44
A MÚOSZ Elnöksége jogi képviseletet ajánl a Sport21 című újsághoz szerződött és hónapokon át munkával és fizetéssel hitegetett újságíróknak.
Megdöbbentő és elfogadhatatlan a számunkra, ami a tervezett sportnapilapnál történt – mondta el Eötvös Pál, a MÚOSZ elnöke a muosz.hu-nak.
A korábbi munkahelyükről elcsábított és hónapokon át a lap megjelenésével, minőségi munkával, jó fizetéssel hitegetett újságírók helyzetét, jogi lehetőségeit mérlegelve MÚOSZ Elnöksége úgy látja, hogy a nehéz helyzetbe került kollégáknak polgári peres úton érdemes fellépniük a kiadóval szemben.
A Népszabadságban és az eMasában megjelent információkra reagálva Orosz Balázsné, a MÚOSZ jogásza emlékeztet arra, hogy a Polgári Törvénykönyv szerint a „bíróság a kárnak egészben vagy részben való megtérítésére kötelezheti azt, akinek szándékos magatartása más jóhiszemű személyt alapos okkal olyan magatartásra indított, amelyből őt önhibáján kívül károsodás érte”.
A MÚOSZ az ügyben érintett MÚOSZ-tag újságíróknak jogi képviseletet ajánl.
muosz.hu"
pollner
|
2006. december 13. 15:33
|
Nem sokkal jobbak azok a lapok sem, amik ugyan (általában jelentős felhajtással) elindultak, de hamar padlót fogtak. (Soroljam?)
gabika
|
2006. december 12. 11:20
|
Normális médiaállapotokkal és munkajogi közállapotokkal rendelkező országban szerintem a Sport21-ügy nem a sportrovatba kerülne, hanem a "bűnügyi tudósítások" rovatba. Mert ott lenne a helye...
Vagy normális dolog, hogy a 120 munkatárs egyike se mert még feljelentést tenni amiatt, hogy érvényes munkaszerződéssel lassan fél éve nem kap fizetést? És a MUOSZ, pl. mint érdekvédő (?!?)szervezet, tett akár egy lépést is az ügyben?