Rommenesko,  a Poynter Online médiabloggere havonta egyszer meglátogatja Milwaukee-ban élő barátait. A 85 mérföldes út megtétele számára legalább négy órába telik, mert útközben 8 Starbucks kávézóban is megáll – hogy frissítse a blogját.

Két hete figyelem HH-t, aki nyaralása alatt is legalább olyan szorgosan írja bejegyzéseit, mint dologidőben. (Nyilvánvaló, hogy egyesek számára a blogolás nem egyszerűen publikálási forma, hanem életmód.)

Úgy tűnik, hogy ez a két példa egyáltalán nem számít különlegesnek a bloggerek között. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az olvasók erősen kötődnek kedvenc bloggereikhez. Hiába gondoskodik szabadsága ideje alatt helyettesről a blogger, azt a törzsolvasók nem fogadják el. A nehezen felépített törzsolvasói gárda szétszéledése pedig alaposan visszavetheti a blog forgalmát.

A WSJ cikke példákkal, számokkal is igazolja a fentieket. Részben az olvasók elvesztésétől való félelem lehet az oka, hogy a népszerű bloggerek egy része évek óta nem ment szabadságra, szinte kihagyás nélkül nyomja a bejegyzéseket. (És ez lehet az oka annak is, hogy sok újságíró nem vágyik blogger-karrierre – főleg úgy nem, hogy ezért semmi külön juttatást nem kap.)

„Azt tervezem, hogy arccal az íróasztalomra borulva, egy blogbejegyzés közepén halok meg” – idézi a cikk Mark Lisantit, a Defamer  bloggerét.

Nagyon romantikus, de én egyelőre inkább lemondanék egy ilyen gesztusról. Inkább jövőre is megyek nyaralni. Sőt, telelni is!