Olvasom, hogy szigorúan blogmentes konferenciát szervezett a Nielsen, pontosabban a Nielsen BuzzMetrics, vagyis egy a közösségi tartalom mérésével foglalkozó cég.

 Greg Verdino, a rendezvény egyik meghívott résztvevője egy rövid bejegyzésben csak udvariasan megkérdezte, hogy is van ez?

Másnap megdöbbenve tapasztalta, hogy Jeff Jarvistól Steve Rubelig számos „A-listás” blogger hivatkozott bejegyzésére, óriásit ugrott előre a Technorati-rangsorban, a témát felkapta a blogoszféra.

Verdino kérdésére természetesen önálló posztban válaszolt a BuzzMetrics vezetője és marketingigazgatója is (igen, mindkettőjüknek van saját blogja). Szépen elmagyarázták, mi a különbség a nyilvános konferencia és a zárt ügyfélrendezvény között.

Semmi anyázás, egyik oldalról sem, mégis véresen komollyá vált ez ügy.  Nem tudom, hányan olvassák a cégvezérek blogját, azt viszont igen, hogy a témával foglalkozó bloggereket nagyon sokan. Valószínűnek tartom, hogy a Nielsen BuzzMetricset így nagyobb kár érte, mint néhány „fizetős” információ esetleges kiszivárgásával.