„A tényfeltáráshoz pénz kell és idő. Az önkéntes újságíróknak csak idejük van. Ki fogja fizetni a riporteri munkát, ha megszűnik a hagyományos sajtó?” – idézi a Metazin összefoglalója   a tekintélyes publicista Sydney H. Schanberg aggályait.

A kambodzsai tudósításokkal megszerzett, majd 1976-ben Pulitzer díjjal is elismert tekintély nagy dolog. A Village Voice-ban megjelent írást sok más kiadványt is teljes terjedelmében átvette. Kommentárokat sem ők, sem a Metazin tudós szerzői nem fűztek hozzá. Kár.

A „jó újságírás” (good journalism) jövője miatti aggódás mostanában népszerű téma.  A „minőségi újságírás” – blogger szembeállítás viszont olyan szólam, amivel (talán) már csak egy szűkebb körben lehet pontokat szerezni. (Schanberg, aki csak hagyományos csatornákban, hagyományos formában publikál, saját blogja, de még személyes weboldala sincs láthatóan ebbe a klubba tartozik.)

Akadnak, akik úgy látják, hogy a  hagyományos sajtót nem a bloggerek  , hanem maguk az újságírók veszélyeztetik: „Nagyrészt mi vagyunk a hibásak azért, hogy sótlan, unalmas terméket gyártunk.” – idézi Will Bunch írását a BuzzMachine 

A hagyományos lapok gazdasági alapjait nem a blogok, hanem az online média rendíti meg. A hirdetőkkel együtt a pénz is az online sajtóba vándorol. (Schanberg víziójával ellentétben  tehát nem a „pénztelen bloggerekre” hárulnak tehát a költséges újságírói feladatok). Az online tartalomszolgáltatási nagyhatalmak mögött mellesleg ugyanazok a pénzforrások sorakoznak fel  
(esetleg kicsit más csoportosításban), mint akik korábban a régi média mögött álltak.

Jeff Jarvis szerint a gond az, hogy egyesek összetévesztik az újságírás féltését az újságírói állások féltésével. (+ a megszerzett szakmai - társadalmi pozíciók védelmével.)

A nyomtatott lapoknak át kell alakulniuk. Leghamarabb nyilván azokban az országokban megy ez végbe, ahol a sűrű behálózottság miatt az online hírszolgáltatás máris reális alternatívát jelent. Értelmetlen olyan „friss” hírekkel szöszmötölni, amik már egy nappal korábban olvashatók voltak a interneten. Lehetséges. hogy a hírgyártástól szabaduló lapok sokkal jobban tudnak majd  a tényfeltárásra, a hírek hátterét megvilágító elemzésekre koncentrálni. (A kérdés csak az, hogy miből? Akad-e elég olvasó, aki ezekre a fajsúlyosabb lapokra kíváncsi? Képesek lesznek-e megfizetni a kevesebb hirdető és a kisebb példányszámok miatt az egekbe szökő lapárakat?)

Schanberg – talán életkora miatt is – ahhoz a csoporthoz tartozik, akiknek rendületlenül hisznek a nyomtatott lapok felsőbbrendűségében. A „tényfeltáró, minőségi sajtó, és a ’pizsamás újságírók’” szembeállítása teljesen figyelmen kívül hagyja az online újságírás nyújtotta új lehetőségeket. Emlékeztetőül csak néhány:

  • Az anyagok többszintű feldolgozása. A megfelelően kidolgozott hivatkozások (linkek) segítségével az online sajtó soha nem látott mélységben képes háttéranyagot biztosítani az érdeklődő olvasók számára. (Egyik kedvencem a The Big Picture) Kérdés persze, hogy hányan képesek-hajlandók követni ezeket a linkeket
  • Multimédiás és a Web 2.0 gyűjtőnévvel emlegetett eszközök bevonása. (Példának ott a NY Times multimédiás szekciója  )
  • Az online cikkek folyamatos frissítésével, javításával pontosabbá tehetők az információk.
  • Az olvasók valódi bevonása, a folyamatos párbeszéd újfajta újságírás lehetőségét teremti meg.

”Kezdjük a valós célokkal - ez az információs társadalom, az ellenőrzés hatalma, az emberek életének javítása, a kapcsolatok építése (rendben?) – azután kérdezzük meg, mi a legjobb útja annak, hogy ezt ma megvalósítsuk. Ezután tehetjük fel a kérdést, mi is az újságírók és a lapok szerepe.” – írja Jarvis.

Kezdjük!