RSS
Az előző bejegyzésben búcsúztam, lezártam a Médiablogot.
A bejegyzéshez született hozzászólásokból, illetve a Facebookon és emailben kapott üzenetekből egyértelművé vált, hogy nemcsak nekem, de sok olvasónak is igénye van a folytatásra. Szerencsére gyorsan sikerült megtalálnom a Médiablog új "lakhelyét"is, így örömmel jelenthetem be, hogy a blog mától a Médiapiac.com-on folytatódik.
A Médiablog új címe:http://www.mediapiac.com/blogzona/mediablog/
Remélem, hamarosan találkozunk az új helyen!
Pécsi Ferenc (pollner)
Arcok |
Biznisz | Blog
| Civil újságírás
| Digitkult
| Eszközök |
Közösségi média
| Marketing&Pr
| Médiakonvergencia
| Médiastratégia
| Sajtóetika
| Tartalom |
Újságírás
"A belépés díjtalan,
a továbblépés bizonytalan."
(Rejtő után szabadon)Ez az utolsó bejegyzés. A kiadó a hvg.hu továbbfejlesztésére csoportosítja át a HVG Médiablogra szánt pénzt. A Médiablogot jegyző bloggerként fájdalmasan érint a döntés, az online média megfigyelőjeként viszont érdeklődéssel figyelem a hvg.hu (és a hirszerzo.hu) körüli változásokat.
7 évvel ezelőtt kezdtem írni a Médiablog elődjét, az e-média blogot. Akkoriban nem csak a blogban szereplő témák, de maga a blogolás is különlegességnek számított. 2005-novemberében igazoltam át a HVG-hez, indítottam el a Médiablogot. Merész lépés volt akkor ez a HVG részéről, akkoriban nálunk még alig léteztek "belsős blogok".
Azokban az időkben néhány bloggerrel afféle hittérítői feladatokat láttunk el. Minden lehetséges eszközzel (visszagondolva néha túlzott vehemenciával) próbáltuk terjeszteni a "webkettes kultúrát". Idővel persze a web 2.0. legnagyobb része a mainstream, a napi gyakorlat része lett - most már felesleges tűnődnünk azon, mekkora részünk volt ebben.
2004. óta nagyon megváltozott a helyzet. A papírmédia hanyatlása megállíthatatlannak tűnik. Az online média messze nem termel annyi bevételt, ami pótolhatná a nyomtatott média kieső bevételeit. Az új szupersztár a közösségi média, de nem tudjuk meddig és fogalmunk sincs róla, hogy végül is barátja vagy ellensége a hivatásos médiának.
2004-ben itthon talán fél tucatnyi "tematikus blog" létezett. Ma tippelni sem mernék, mennyien írnak magyarul a közösségi médiáról, kommunikációról, marketingről. (A többi rokon témát nem is említem.) Ebben a helyzetben a Médiablog szerepe is megváltozott. Ma már nem kell az online média minden területéről tudósítanom - korábban is lehetetlen vállalkozás volt - elegendő néhány, mások által le nem fedett részterületre koncentrálni. (2005-ben, a Médiablog indulásakor többnyire rövid bejegyzéseket írtam és napjában akár három ilyen írást is megeresztettem. Ma, a Facebook és a Twitter korában ennek már nem lenne sok értelme. Tudatosan ritkítottam a blogbejegyzéseket, de egyáltalán nem tudatosan lettek egyre hosszabbak. Így jött.)
A HVG Médiablog elmúlt csaknem 6 évének anyaga az életem fontos része, viszont a HVG jogos tulajdona. Az anyaggyűjtés, az írás, a hozzászólókkal való "beszélgetések" során megszerzett tudást vihetem magammal tovább, de a több ezer bejegyzést, a hozzájuk tartozó hozzászólásokat, a bejegyzésekre mutató linkeket és persze az olvasóközönséget nem.
Az évek során mindennapi életem fontos részévé vált az új témák keresése, a blogolás (fejben és írásban), a hozzászólások megválaszolása. Nem lehet ezt csak úgy, egyik napról a másikra abbahagyni. Keresem a lehetőséget a folytatásra, olyan kiadót, támogatót próbálok felkutatni, amelyiknek fontosak az általam feldogozott témák, illetve az általuk elérhető célközönség. A keresgélés közben sem akarok teljesen leállni. Továbbra is frissítem a Facebook oldalt, illetve írok majd http://pollner.posterous.com/ oldalra. Ezeken a helyeken értesítem majd az érdeklődőket, ha valahol "feltámad" a blog.
Ezúton szeretném megköszönni a HVG (HVG Online, hvg.hu) munkatársainak támogatását. Különleges dolognak tartom, hogy évekig lehetőséget teremtettek számomra a blogolásra, ugyanakkor soha, semmilyen módon nem szóltak bele a blog tartalmába.
Végezetül szeretnék köszönetet mondani a blog olvasóinak. Jó volt együtt lenni. Jó volt látni, ha valamelyik téma komoly visszhangot váltott ki. Örültem, hogy sokan voltak, akik szívesen jártak ide vitatkozni is. Köszönöm mindenkinek a figyelmet és remélem, hogy találkozunk még valahol!
pollner (Pécsi Ferenc)
A tömeges együttműködésen alapuló tevékenység (alkotás, információgyűjtés, üzletelés) nagyon logikusan hangzó, izgalmas eszme, ugyanakkor az elmúlt években számos alkalommal tapasztalhattuk, hogy a gyakorlatban igen nehezen működik. (Még a leghíresebb és legjobban működő crowdsourcing projektről,a Wikipediáról is bebizonyosodott, hogy a részvétel messze nem olyan tömeges, mint gondolnánk, ráadásul a szócikkek zömét egy még ennél is szűkebb, élcsapat írja.)
Az elmúlt években sokféle kisebb crowdsourcing projekt született, de a valódi tömegek kollektív bölcsességének kiaknázása még várat magára. (Lehet, hogy nem is annyira bölcsek ezek a tömegek? A különböző demokratikus választások - az egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező crowdsourcing megmozdulások - gyakran ezt mutatják.
A közhiedelemmel ellentétben a crowdsourcing nem mindig teljesen nyílt és nem is céloz feltétlenül óriási tömegeket. Szerintem elég zavaró módon crowdsourcingnak becézik az olyan megoldásokat is, amikor a megbízó az előzetesen megszűrt, megfelelő felkészültséggel és tapasztalattal rendelkező kivitelezők közé dobja a
Ez utóbbi kategóriába tartozik a KreaNod is, aminek elindulásáról az alapító Szöllőssi Gergelytől kapott levélből értesültem. A most még csak előkészületi szakaszban álló szolgáltatás a kreatív szakembereket kívánja összekapcsolni a megbízókkal. A koncepció szerint a megbízó kitalálja, mire is van szüksége, megadja, hogy erre mennyi pénze van, majd a KreaNodra regisztrált, az adott munka iránt érdeklődő szakemberek ráugranak a témára. (Természetesen csak egyetlen győztes lehet, vagyok a többieknek a királylány és a fele királyság helyett leginkább csak a tapasztalat marad.)
Nem akarok az elnevezéseken lovagolni, de nekem ez az egész nem crowdsourcingnak, inkább online piactérnek tűnik, de nem ez a lényeg. A modell logikus, nem biztos azonban, hogy a gyakorlatban működik. Amint azt valamennyien jól tudjuk, ez itt nem Amerika, szűk a megbízók és a kivitelezők köre, mindenki ismer mindenkit, bárki könnyen elérhető (és megkerülhető). A már nevet szerzett tervezőknek egyébként sem érdekük, hogy egy piactéren, versenyezzenek a megbízásokért, a fizetőképes megbízóknak pedig megvannak a bevált kapcsolataik. (Igen, tudomásul kell venni, hogy a legtöbb megbízó nem tud különbséget tenni A megoldás és B megoldás között, ezért leginkább a tervező/kivitelező iránti bizalom dönti el, ki kapja a munkát.) Örülnék persze, ha a KreaNod a gyakorlatban bizonyítaná be, hogy egyáltalán nincs igazam és a dolog nagyszerűen működik.
A KreaNod lényege (a megbízók és a kreatívok együttműködésének színtere) még nem működik, tetszik viszont a tartalmas blog(látszik, hogy Szöllőssi Gergely komolyan beleásta magát a crowdsourcng-témába) és a ígéretes Facebook oldal is. Érdeklődéssel várom a fejleményeket.
Derek Powazekkel több dologban is hasonlítunk egymásra. Ebből most kettőt emelnék ki: 1) Mindketten lelkes hallgatói vagyunk az On the Media podcastnak 2) mindketten kiütéseket kapunk, ha képzett, tájékozott újságírók nyilvánvaló hülyeségeket ír, beszél az internetről.
3. Az emberek rendetlenek. A technológia, amit feltalálunk szintén rendetlen. Legyél ennek tudatában. (Powazek itt a "messy" kifejezést használja, ami mocskosat, piszkosat is jelent. Nem tudom, melyikre gondolhatott.)
7. Az internet jó és rossz dolgokra egyaránt használható, de mindenképpen pozitív erőt képvisel a világon azzal, hogy összekapcsol minket egymással.
8. A több információ mindig jobb, mint a kevesebb. A másokhoz való kapcsolódás szabadsága alapvető emberi jog.
Én leginkább csak bosszankodom, Powazek viszon összeállított egy jó kis manifesztumot.
Közhelyek? Magától értetődő dolgok? Lehet, de a 10 pontot olvasva úgy érzem, hogy néha érdemes az egészen alapvető dolgokat is újra leírni, átismételni. Derek Powazek kiáltványa nagyszerű alkalom erre (én meg nyugodtan elbújhatok a kölcsönzött szöveg mögé.):
Közhelyek? Magától értetődő dolgok? Lehet, de a 10 pontot olvasva úgy érzem, hogy néha érdemes az egészen alapvető dolgokat is újra leírni, átismételni. Derek Powazek kiáltványa nagyszerű alkalom erre (én meg nyugodtan elbújhatok a kölcsönzött szöveg mögé.):
1. Az internet semleges. Nem jó és nem rossz. Az embereknek vannak motivációi, az internetnek nincsenek.
2. Mi sokkal inkább megváltoztatjuk az internetet mint az minket. Az emberi motivációk változhatnak ugyan, de csak nagyon lassan.
3. Az emberek rendetlenek. A technológia, amit feltalálunk szintén rendetlen. Legyél ennek tudatában. (Powazek itt a "messy" kifejezést használja, ami mocskosat, piszkosat is jelent. Nem tudom, melyikre gondolhatott.)
4. Az internet nem a hagyományos média ellentéte, hanem még több média. A média minden fajtája jobban működik a többivel együtt.
5. Minden realitás virtuális. A gondolat mindig is virtuális volt és az is marad. Az internet lehetővé teszi számunkra hogy együtt gondolkodjunk.
6. A technológia nem az emberiesség ellentéte. Az új technológiák feltalálása és használata az emberiség egyik meghatározó jellemzője.
7. Az internet jó és rossz dolgokra egyaránt használható, de mindenképpen pozitív erőt képvisel a világon azzal, hogy összekapcsol minket egymással.
8. A több információ mindig jobb, mint a kevesebb. A másokhoz való kapcsolódás szabadsága alapvető emberi jog.
9. Az internethez való hozzáférés kiszélesíti látóterünket. Más emberek történeteit hallva empatikusabbak és okosabbak válunk.
10. Az emberek teszik az internetet olyanná amilyen. Ha nem tetszik, tedd jobbá!
Powazek eredeti 10 pontja itt olvasható. Az On the Network "mozgalmat" a Twitteren is követheted. A http://onthenetwork.tumblr.com/ mikroblogból megértheted, miért is tartotta fontosnak Powazek az On the Network mozgalom elindítását.
Egy most megjelent felmérés szerint a szerkesztők továbbra is a hagyományos újságírói képességeket értékelik a legtöbbre. A brit National Council for the Training of Journalists felmérése során 104 szerkesztőt kérdeztek meg, akik a cikkírást, az új témák felkutatását és az interjúkészítést tették az első három helyre. A webes készségek és a közösségi médiában való jártasság csak a lista végén szerepeltek.
Persze, írni minden újságírónak tudnia kell, a megfelelő témákat is meg kell tudni találni, mégis furcsa 2011-ben egy olyan "kívánságlista", amin például a közönséggel (olvasókkal, nézőkkel, hallgatókkal) való kapcsolat is csak a 7. helyen szerepel.
Mielőtt nagyon mellre szívnánk ezeket az eredményeket, érdemes egy pillantást vetnünk a National Council for the Training of Journalists weboldalára. Itt kiderül, hogy az NTCJ a különböző képzések mellett az National Certificat Examination (NCE), vagyis az újságírói vizsgabizottság működtetetője. Ezt a bárcát kell ma megszereznie annak, aki ma az Egyessült Királyságban újságíróként akar dolgozni. Ez a vizsgarendszer pedig az NTCJ szerint úgy jó, ahogy van, forradalom helyett legfeljebb csak némi fejlesztgetésre van szükség. Ezt kívánja igazolni a kutatás is. Azt pedig mi igazán jól tudjuk, hogy nagyon egyszerű olyan kérdéseket feltenni, amikre az elvárt válaszokat kapjuk meg.
A napilapok kihalásáról szóló jövendölések ma már senkit sem hoznak izgalomba. Évről évre tömegesen zárnak be a napilapok és velük együtt szűnnek meg, vagy válnak ritkasággá egyes sajtóműfajok.
Valamiért kevesebbet (?) beszélünk a hagyományos ("igazi") könyvek jövőjéről, pedig az sem rózsásabb. A digitális kultúra lelkes híveként én is örömmel olvasok a digitális könyveladások emelkedéséről, ugyanakkor eddig nem igazán gondoltam bele ennek bizonyos következményeibe. Például abba, hogy megszűnhet a főállású írói hivatás. (Ewan Morrison a Guardianban megjelent cikke részletesen leírja ezt a folyamatot.)A digitális publikálás a könyvkiadás demokratizálását ("mindenkiben ott lakozik az író") és a "közvetítők" kiiktatását hirdeti (utóbbiról nekem az MDF-piacok jutnak az eszembe). A hagyományos kiadók meggyengülése viszont a könyvkiadás hosszú évek alatt kialakult, sokáig jól működő modelljének felbomlásához vezet.
Az írók többsége nem az eladások utáni jogdíjakból, hanem a kiadótól kapott előlegből képes fenntartani magát. Ez a juttatás befektetés az íróba, ami gyakran csak a sokadik könyv megjelenése után térül meg. (Vagy soha.) Sok kiadó most ezeket az előlegeket kénytelen radikálisan csökkenteni, vagy teljesen megszüntetni.
Természetesen valamennyi író számára nyitva áll a közvetlen publikálás lehetősége. Akadnak itt jól hangzó sikertörténetek is. A korábban emlegetett John Locke "Amazon-milliomos" mellett ott van például Deborah Reed, aki a hagyományos kiadók sokszori elutasítsa után két, különböző műfajban íródott könyvével is felkerült az Amazon sikerlistájára. A többség számára azonban csak valahol a "hosszú farok" végén jut hely. Ez a modell jó az Amazonnak ("sok kicsi sokra megy"), de néhány sikerszerzőt kivéve nem biztosít kellő bevételt az írók számára.
A "valódi" könyveket írók digitális érvényesülését tovább nehezítik az online könyvesboltokat elárasztó spammerek, könyvkalózok és sikermarketingesek. Ők óriás mennyiségben állítanak elő nagyon olcsó (általában 99 centes) e-könyveket. A gyakorlat azt mutatja, hogy mindig akadnak balekok, akik megveszik ezeket a "műveket". A zavarosban halászás legfőbb terepe természetesen az Amazon, azon belül is az "önkiszolgáló" publikálást biztosító platform. Könyvet írni strapás, ezért a legpofátlanabbak egyszerűen csak ellopják valaki más könyvét, átírják a szerzőt a címet, a rövid összefoglalót és máris kész a "saját" könyv.
Az "igényesebb" könyvkalózok a lopott szöveget átdolgozzák. Ehhez az illegális keresőmanipulátoroktól ismert eszközökett, úgynevezett auto spinnereket használnak. Ez szavak cseréjével, beszúrásával "eredetivé" teszi a máshonnan másolt szövegeket.
Nem kell feltétlenül lopni ahhoz, hogy valaki gyorsan "saját" könyvet adhasson ki. A jelszó itt a PLR, ami lényegében az olcsón megvásárolható, újrahasznosítható tartalmat jelenti. A spam-könyvgyártás természetesen teljesen automatizálható is. Az AutoPilot Kindle Cash kifejezésre rákeresve könnyen fogalmat alkothatsz arról, mekkora üzletről is van szó.
Mi várható? A kiadói előlegből élő, főhivatású írók száma a következő években radikálisan csökkenni fog. (Ezzel párhuzamosan egyre több "szabadidős", a napi munka után a konyhaasztalon alkotó szerző, önjelölt szakértő, megszállott, műkedvelő kollektíva műve jelenik meg a weben.) A talpon maradó kiadók egyre kevésbé mernek majd kockáztatni, a biztosan eladható könyvekre koncentrálnak. Az olvasók egyre elveszettebbnek érzik magukat a "végtelen könyvespolc" óriási, de ismeretlen választéka előtt. Felértékelődnek az egy-egy témakörre/műfajra szakosodott, megbízható könyvajánlók (tartalomkurátorok). És nyilván felértékelődnek a digitális könyvkiadás előtt született, igazi írók által írt, rendesen szerkesztett, lektorált könyvek.
Az olyan kijelentésekkel, mint például hogy az "újságírás DNS-e a tartalomgondozás" nem igazán tudok mit kezdeni, ugyanakkor elismerem, hogy a weben fellelhető tartalmak gyűjtögetése, szűrése, feldolgozása és továbbadása rendkívül fontos feladat.
A tartalomgondozó újságírás elvéről, illetve néhány ehhez használható eszközről már
korábban írtam. (Többször is.) Most az azóta felbukkant eszközökről lesz szó.Óriási szerencsém van, mert az egyik legjobb, az újságírói gyakorlatban is több helyen bevetett ilyen eszközt a Storify.com-ot azonnal kihagyhatom. Nemrég ugyanis bőségesen foglalkozott vele az Index, illetve a Trendlabor. Jöjjenek tehát a többiek!
Bundlr - Azon kívül, hogy idegesít ez a "webkettes" név el kell ismernem, hogy nem is ügyetlen ez a holmi. Egyetlen kattintással elmenthető az éppen nézegetett kép, vagy videó. (A YouTube vidók beépítő kód használata nélkül megjeleníthetők.) Az így összerakott oldalak viszont meglehetősen "kockásak", nem túl attraktívak. (Ennél a Paper.li segítségével összerakott oldalak sokkal mutatósabbak.)
Curated By - Az előző eszközzel ellentétben a Curated By segítségével nem saját "újságot", hanem tematikus gyűjteményt gyártasz. Nem sokban különbözik ez a régi világ képeslap-, vagy lepkegyűjteményétől. Gyűjtögetsz, illetve gyűjteményedet mutogathatod barátaidnak.
Thoora - A manuális gyűjtögetés és a gépi ajánlás ügyes vegyítése. Egyelőre még csak elég kevesen használják, ami lényegesen csökkenti a szolgáltatás élvezeti értékét.
Faveous- Kicsit zavarban vagyok, nem is tudom, hogy ez a szolgáltatás a tartalomgondozás kategóriájába sorolható-e. Talán inkább közösségi könyvjelző (social bookmarking) eszköz, ami a Twitterből, a Facebookból, a YouTube-ról, a Google Readerből és a Deliciousból egyetlen gyűjteménnyé gyúrja össze az információkat. (Ráadásul még mobilon is működik.)
Post Post - A "normális", folyamatosan "lecsorgó" Twitter oldaladat szerzőnként követhető gyűjteménnyé alakítja.
Snipi - Leginkább arra jó, hogy termékekből, képekből, vagy videókból saját katalógusokat állíts össze. Nem igazán az újságírást támogató eszköz.
Trapit - A Trapit "éjjel nappal túrja a webet, hogy a számomra leginkább releváns híreket szállítsa. Ehhez képes az eredmény elég gyengécske, marad a Google News.
Folytathatnám még, hiszen számos hasonló eszköz található a weben, de a felsoroltakból is jól látható, hogy egyelőre sem csodákra, sem egetverő különbségekre nem számíthatunk. A bonyolultabb és többet tudó játékszereket rendszerint már nem adják ingyen. Ezekről majd legközelebb írok.
Kimaradt valami fontos? Rendelkezel valamilyen speciális tartalomkurátori tapasztalatokkal, amiket megosztanál a Médiablog olvasóival? Ne tartsd vissza!
A halálmadarak már régóta ott keringenek és huhognak a hagyományos online médiatartalmak (leginkább a cikkek) körül. Annyira régen, hogy már egészen meg is szoktuk jelenlétüket. Jordan Kretchmer a Mashableben megjelentetett cikke viszont arra hívja fel a figyelmet, hogy ki kell kell szakadni a megszokásokból és gyorsan cselekedni kell. A téma természetesen a vélemények, a hozzászólások, a párbeszéd - és végső soron a kötődés kiszervezése az online médiából a közösségi médiába.
Néhány éve médiacégek egymással versenyezve építették be oldalaikba a különböző közösségi "share" (megosztás) gombokat. (Mindez természetesen a Facebook "Like/Tetszik" gombjának cunamijában csúcsosodott ki.) Mára azonban jól látszik már, hogy a közösségi elérés messze nem azonos az új olvasók megszerzésével, ahogy a "lájkolás" és az eredeti cikket publikáló kiadványhoz való kötődés sem szinonimák.
Kretchmer (és mások) szerint óriási hiba lemondani a közösségről, átengedni a beszélgetést (és a kötődés) a közösségi oldalaknak. A hibás stratégia oka véleménye szerint a nem megfelelő, még a Facebook és a Twitter megjelenése előtt kialakított, drága és bonyolult, nehezen módosítható szerkesztőségi rendszerekben, illetve a gyors döntéseket lehetetlenné tevő, túlságosan decentralizált döntési struktúrákban keresendő.
Nálunk persze kicsit más a helyzet. (Nem csak azért, mert kisebbek a kiadói szervezetek és szerényebb a kiadványokat működtető informatikai rendszerek is.) A legtöbb online kiadvány csak nagyon lassan és óvatosan vezette be a hozzászólás intézményét. (A fórumokkal szerzett keserves tapasztalatok alapján ez érthető is.) Hamar kiderült, hogy a "langyos" cikkek a hozzászólásoktól sem válnak olvasottabbá, viszont még a legártatlanabb cikkek után is kitörhet a komment-háború. A hazai online szerkesztőségek mind minimális (vagy annál is kisebb) stábbal dolgoznak, ezért a kommentek kezelésére sehol sincs elegendő ember, idő, energia. Érthető tehát, hogy a legtöbb szerkesztőség örömmel vette, amikor a kommentelők áttették székhelyüket a Facebookra.
Van visszaút? Vissza lehet csalogatni a közönséget a közösségi médiától? Erősíthető újra a kiadványhoz való kötődés? A Mashable cikke engem nem győzött meg erről. Kretchmer írásának összegzéssel foglalkozó része "innovatív megoldások", "a közösségi platformok integrálását" és más hasonló általánosságokat emleget. Meg persze az élő párbeszédfolyamot is, ami éppen Kretchmer cégének a szolgáltatása.
